2011. március 22., kedd

Interjú: Ennivaló ékszerek süthető gyurmából

Népszerű interjú rovatunkban ezúttal Nógrádi-Mikó Flóra a vendégünk. Flórát, vagy ahogy sokan szólítjuk, Hanát szép scrapbook oldalairól is ismerhetjük, hiszen 2008-ban a Rayher scrapbook pályázatán két kategóriát is megnyert! De, ami miatt most Hanát megkerestük, az elsősorban a másik elfoglaltsága, amiről ismerhetjük a nevét. Hana 2010 januárja óta készít süthető gyurmából különféle csuda dolgokat. Márciusban a Rayher blogján, mint azt olvasóink már tudják, az ékszergyurmákról tudunk meg sok hasznos dolgot. Most egy gyakorlott, profinak számító alkotóval ismerkedhetünk meg. Tekintsük meg Hana munkáit is, amelyeket Rayher termékekből készített!

Hana, mesélj egy kicsit magadról, mióta scrapbookozol, milyen kézműves technikákban vagy még otthon a gyurmázáson kívül?
Édesapám fest és könyvtárgyakat is készít, így az állandó alkotni vágyás, és a kézművességek szeretete innen ered. A festéstől még általánosban elvették a kedvemet, úgyhogy csak gimi után festegettem, rajzoltam, de ékszereket már alsóban is „hajtogattam” drótból nagyapám szerszámaival. Mindig is alkottam valamit, mióta az eszemet tudom. Szinte minden közismert technikát kipróbáltam, de hamar ráuntam mindegyikre, mert nem igényeltek (számomra) elég nagy kreativitást. 2008 januárjában találtam rá a scrapbookra, illetve a magyar scrapperek kis közösségére az interneten. Végre megtaláltam „A hobbi”-t, ami egész életemben el fog kísérni – képtelenség ugyanis ráunni, annyira komplex és változatos. Sosem viseltem jól a monotóniát, ebbe viszont elég sok minden belefér, hogy a hangulatomnak megfelelően tudjak épp alkotni. Mindig más technikával, eszközökkel, anyagokkal, de ugyanabban a „témában”. Emellé jött a gyurma 2010 januárjában, ami szintén hosszú távú szerelemnek ígérkezik, ugyanúgy a sokoldalúsága miatt – és mert fel lehet használni a scrapbook oldalakhoz is.
 
Emlékszem még a legelső ékszergyurma-gombjaidra, amikor ezeket közzétetted a blogodon! Álomszépek voltak már azok is, jó volt látni, hogy első pillanattól kezdve népszerűek voltak a scrapbookosok körében! Izgalmas lenne hallanunk a háttértörténetét, hogyan jött az ötlet? Hogy indult ez a tevékenység Nálad? Én úgy képzelem, először egy adott scrapbook oldalhoz készítettél gombokat, talán Te magad érezted úgy, hogy nincs elérhető gombválaszték, ezért sürgősen gyártottál egyet… Vagy másképp volt? Azért gondolom, hogy így, mert sok oldaladon köszönnek vissza a saját gombjaid, jó látni őket eredeti céljuknak megfelelő környezetben.
Igen, ez lenne a logikus, mégis saját oldalamra került legutoljára. Az első inspiráció Sőregi Szilvi muffin gombja volt, amit az egyik oldalán használt, aztán jöttek Theia süti ékszerei, majd nem is tudom melyik külföldi blogon botlottam scrapbook oldalhoz használt gyurmagombokba. Annyira megtetszett az ötlet, hogy egy blogos játék (PIF) keretében ezt készítettem 3 scrappertársamnak (meg lelkesedésemben még párat barátoknak). Imádom a miniatűröket, úgyhogy jó volt velük szöszmötölni. Annyira beleszerettem, hogy egyből készült még 3-4 „kollekció”, amiket utána kisorsoltam, illetve eladtam. (Később nagyon meglepődtem, amikor hasonló díszítésű gombokat láttam az Etsy-n – hiába, a scrapperek agyát nagyban befolyásolják a divatban levő minták. A másik dologban teljesen igazad van! Magamnak is készítettem gombokat, amiket direkt az oldalhoz találtam ki. Sajnos megvan az a „rossz” szokásom, hogy elég pontosak az elképzeléseim, és szeretem az egyedi dolgokat, úgyhogy időnként nehéz megtalálnom az igazit. Így azonban meg tudom alkotni a tökéletesen oda passzoló kiegészítőt, legyen akár gomb, akár bármi más, amit gyurmából el lehet készíteni.
Aztán, ha jól tudom, 2010 júliusában váltottál át az édes, miniatűr süti-ékszerek értékesítésére. Valami hihetetlen precizitással készíted őket! Mi munkálta ki benned ezt a váltást a gombokról? Kérlek, mutasd be ezt az oldaladat is!
Egészen pontosan a Húgom szülinapjára készültek az első darabok. Nagyon sokan készítenek sütiket, így azt gondoltam, én ezt ugyan nem fogok. De hát imádom az édességeket, és addig–addig gyönyörködtem mások munkáiban, és olyan nagy hatással volt rám gyurmás körökben jól ismert „Cseresznyéslány” (Mánfai Kinga), míg elkészült az első két pár fülbevaló, és 3 sütigomb… alkotás közben teljesen rákaptam az „ízére”, és mivel csak díszei az ékszereimnek, illetve scrapbook gomboknak készültek, úgy érzem mégis mások, mint a nagy átlag. A precizitás és a maximalizmus pedig végre áldássá vált. Gyerekkoromban nagy átok volt, hiszen mindig morgás volt a lassúságom miatt (pl. a krumplipüréhez nem kell, hogy szép egyformák legyenek a főzéshez vágott krumplikockák. Most viszont mindenki dícséri…

 

Mit jelent számodra a gyurmaékszer-készítés, hiszen más kreatív technikákban is otthon vagy. Van ennek a hobbitechnikának külön helye a szívedben? Van esetleg kedvenc saját SK-készítésű ékszered, amelytől soha nem válnál meg?
A gyurmázás foglalja el a második nagy helyet a szívemben, az első marad a scrapbook. Itt is a változatosságot szeretem. Megalkotni a sütit, mindig másfélét, aztán ékszert készíteni belőlük. Hamar rájöttem, hogy ebben sem szeretek még egyszer ugyanolyat készíteni… A kedvencem azt hiszem mindig épp valamelyik újdonság. Nem vagyok gyűjtögető típus, így ha eleget hordtam valamit, és jön egy újabb kedvenc, simán „lecserélem”, elajándékozom. Jelenleg  mégis akad két SK ékszerem (bár nem gyurmás) amitől úgy érzem sosem válnék meg: egy fülbevaló, és egy karkötő, miniatűr scrapbook oldallakkal, amiken a kisfiaim fényképe van.

 

Legutóbb a Karácsonyi édességeket tetted közzé a blogodon gyurmázással kapcsolatban. Nagyon tetszettek! Mi szokott lázba hozni, amikor újra leülsz gyurmázni, talán egy új technika vagy  egy új torta, amit nemrég kóstoltál meg? Miből indulsz ki egy új modell elkészítése kapcsán?
Új inspiráció volt már technika is, de inkább kaptam: érdekes ötleteket ismerősöktől, vásárlótól. És kíváncsi voltam, hogyan lehetne gyurmából kivitelezni és meg tudom-e csinálni. A puncsmignon volt a legviccesebb. A puncstorta után rendelték (egy fiú részére, szóval már eleve ez kihívás volt). Mivel sosem ettem még, elkezdtem kutatni a neten képek után, megnéztem a receptjét (kiderült, hogy ezt is egy magyar cukrász találta ki!), megkérdeztem több embert, pl. a cukrászdában. Meg is kóstoltam volna, csakhogy egyetlen veszprémi cukrászdában sem találtam! Bejártam az összest, megkérdeztem, hogy néz ki, milyen belül. Kissé furcsán néztek, de elmagyarázták. (Kiderült, hogy itthon másképp készítik, mint ahogy a „nagykönyvben” meg van írva… úgyhogy fel volt adva a lecke. Nagyon élveztem a kutatómunkát is, meg elkészíteni is!
Úgy tudjuk, szeretsz a Rayher által is forgalmazott Viva Pardo ékszergyurmákkal dolgozni. Kíváncsiak vagyunk, miért tartod jónak ezeket a termékeket?
Akkor ez itt a reklám helye. De komolyan,azt tudom csak írni, és áradozni, mint a rossz reklámokban! Kifejezetten IMÁDOK vele alkotni, és csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla! (Akinek hasonló gondjai voltak/vannak, mint nekem, az próbálja ki, és meg fogja érteni a lelkesedésem!!) Először másfajta (de jó minőségű!) gyurmákat használtam, de képtelenség volt velük dolgozni, annyira puhák voltak (nagyon meleg és párás a lakásunk), és rengeteget dühöngtem miattuk. A Rayhernél dolgozó egyik kedves scrappertársam ajánlotta a Viva Pardot, és amint kipróbáltam, hát egyből bele is szerettem. Álomszépen lehet vele dolgozni, bármilyen körülmények között. Könnyen össze lehet gyúrni, új színeket varázsolni belőlük (már ha nem szeretne az ember egy hatalmas raktárt felhalmozni, mert eleve rengeteg gyönyörű színben lehet kapni). Mivel direkt ékszerkészítéshez ajánlják, megkapóan szép a színpaletta, rengeteg színárnyalat van, könnyen formázható, formatartó, egyszerű és egyszerűen mesés vele a munka!
Szívesen olvasnánk arról, hogyan inspirálódsz? Szívesen tanulsz-e meg új technikákat, nézel-e videókat, olvasol-e szaklapokat, kérünk, oszd meg velünk, mesélj, hogy mi is megtudhassuk!
Gyurmával kapcsolatban csak a gyurma blogot szoktam olvasni, és az ott ajánlott videókat nézem meg (két kicsi fiam mellett egyelőre nincsen többre időm. Ez épp elég most nekem. Itt a lányok nagyon jókat és hasznosakat írnak, klassz és használható videókat tesznek fel, a blogon és a fórumon is szívesen segítenek mindenkinek. Szeretettel ajánlom minden kezdő és haladó gyurmásnak!
Nagyon köszönjük az interjút, Hana! Jó volt megismerni, mit jelent számodra a gyurmaékszer-készítés. További örömteli alkotós órákat kívánunk!

Jó szívvel ajánljuk olvasóink figyelmébe
Nógrádi-Mikó Flóra blogját,
ahol folyamatosan megtalálhatjuk legújabb alkotásait!


Budaházi Brigitta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése